Divízió 1.1
Írta: Tomasson333


Divízió 1.1

Nem volt idén ellenfele az FC SZEGED UNIVERSITAS csapatának, aki a div1.3 és div1.2 trófeái mellé ezúttal behúzta az 1.1-es serleget is. Kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtva, magabiztosan lett bajnok, és készülhet nemzeti bajnokságra sokak örömére. Legnagyobb riválisa az FC Gajdaság csapata lehetett volna, viszont a gyengécske rajt miatt nem tudta veszélyeztetni a szegedeiek elsőségét, így selejtezőzni kényszerül a nemzetis tagságért. Ez két szezonnal ezelőtt össze is jött a fehér-feketéknek, idén nagy valószínűséggel az FC Valcum lesz a legnagyobb ellenfelük a ráadásban. A harmadik helyre, nem kis bravúrt végrehajtva, az újonc MANCHESTER CITY ért be. A szezon felénél még a kilencedik helyezés is igencsak kérdőjelesnek tűnt a kékek számára, most viszont bronzéremnek örülhetnek. Negyedik helyen a Dalmand Fc-t találjuk. Ezután igencsak összetömörült a mezőny, az ötödik és a kilencedik helyezett csapat között mindössze három pontnyi különbség volt... tényleg csak egy hajszálon múlott sokaknak a sima bentmaradás. A Mesterháza - Lengyeltóti Örömfoci SE páros nem bízta a véletlenre, az utolsó fordulóban mindkét csapat bravúros győzelmet aratva biztosította helyét az első vonalban. Igencsak jól sikerült az első szezonja a Div1-ben a Békési Bulls FC-nek: 30 ponttal a hetedik pozícióban zártak. Egyik szeme sírhat, a másik nevet a Borussia Dormundnak. A nyolcadik, így selejtezőt érő helyet megcsípték, viszont ha van egy kis szerencséjük, akár előrébb is végezhettek volna. Nem sikerült túl jól a mostani szezon a Black Panthers gárdájának, az elmúlt szezonokhoz képest viszonylag gyengébben szerepeltek a feketék, így osztályozózni kényszerülnek a bent maradásért. Div 2-ben folytatja a következő idényt a Harc csapata, akik érthetetlen módon a szezon második felére kipukkadtak. Kiesők között találjuk még a Kisbágyont és a Tommy Dog Team csapatát.


Lássuk, néhány menedzser hogyan vélekedett az idei szezonról:

nemgabo -- Lengyeltóti Örömfoci SE (6. hely)
A bajnokságban sikerült elérni a kitűzött célt, így div1-esek maradtunk, bár a megszerzett 30 pont messze elmarad az előző szezon 41 pontjától.A Magyar Kupában egy rúgott gól hiányzott a legjobb 16 közé jutáshoz. Az U18-as Magyar Kupában a 16 között kaptunk ki 1 góllal a későbbi ezüstérmestől. A 37. szezon U23-as Magyar Kupájában (ami már ebben a szezonban ért véget) a 8 között kaptunk ki ugyancsak 1 góllal szintén a későbbi ezüstérmestől. Sajnos egyetlen más kupában sem sikerült a csoportból továbbjutnunk, sőt volt, amelyben kifejezetten gyengén szerepeltünk. Pénzügyileg sikeres évet zártunk -- növeltük a megtakarításunkat, amihez hozzájárult a csapat egyik gólfelelősének, Bágyok Leónak, valamint három másik saját nevelésű játékosnak az eladása is.

nehi -- MANCHESTER CITY FC (3. hely)
A szezon elején a kitűzött cél a nagyon is értékes 7. hely kiharcolása volt, mivel az előző szezonban nyertem meg a Div2.2-t, és újoncként a bentmaradás volt a minimális elvárás. A bajnokság félidejében sajnos a tabella alsó részén vesztegelt a gárda, így akkorra a 8-9. selejtezős hely elérése maradt a cél, remélve, hogy túléli majd valahogy a csapatom. A Pálya előző számában Tomasson333 szintén e véleményen volt, mivel a selejtező helyért való harcot jósolta. A szezon második felében azonban fordult a kocka, mivel csapat elérte a 3. helyet, Managerzone-os pályafutásom legnagyobb eredményeként, amire valószínűleg senki sem számított. A vereséggel mindig lehetett számolni egy ilyen erős bajnokságban, mivel itt több nagyon erős csapat is szerepelt. Végül az volt a legfájóbb számomra, hogy az utolsó meccsen, Mesterházát fogadva, hatalmas különbségű vereség (0-8) született. Ekkor gondolkodtam el azon, hogyan jutott el akkor idáig a csapat.

gibmirkraft -- Black Panthers (9. hely)
Nos, a szezont elég nagy lendülettel és hittel kezdték a fiúk, az szezon első felét több egyértelmű győzelemmel zártuk. Aztán ez a lendület alábbhagyott és sorra jöttek a hibák, melyek visszaköszöntek az eredményeken. A menedzser sem foglalkozott kellőképpen a játékosokkal és nem elemezte ki a meccseket. Ez odáig vezetett, hogy végül selejtezőt kell játszanunk a bennmaradásért. Mindent megteszek azért, hogy bennmaradjunk, hiszen a csapat div1-be való.

holczy13 -- Borussia Dortmund (8. hely)
Mivel ez az első div 1.-es szezonom volt, örülök, hogy nem estem ki egyből és sikerült elérnem egy selejtezős helyet. A szezon folyamán voltam fent és lent is. Remekül kezdtem a bajnokságot, majd a második harmadra nagyon visszaestem, köszönhetően a sérülteknek, eltiltásoknak és a fáradtaknak. Az utolsó harmadra sikerült összekapnom a csapatot, elmozdultam a biztos kieső helyről és a bajnokság vége előtt egy fordulóval nagy esélyem volt a biztos bennmaradásra. Azonban a Lengyeltóti Örömfoci SE meglepetésre idegenben legyőzte a már bajnok FC SZEGED UNIVRSITASt, így a selejtező maradt rám, melyet a napokban vívok meg, és bízom benne, hogy jövőre is színesíthetem a div 1.1 mezőnyét.


1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22