Üdvözlök ismét mindenkit! Előre is elnézést, ha kissé kusza leszek, de a gondolataimat manapság elég nehezen tudom ráncba szedni. Sejtettem hogy nem lesz zökkenőmentes az indulás, de ilyen vesszőfutásra azért még én sem számítottam. A csapat szempontjából a legfontosabb hír, hogy olyan simán estünk ki a Divízió 5-be, mint az egy szem pályaedzőnk metszőfoga, akit egy kóbor kapura lövés talált telibe az oldalvonal mellett a félpálya környékén. Mondhatnám hogy pedig a srácok aztán tényleg mindent megtettek a pályán, de még ha valóban így lett volna, akkor is tökutolsóként végzünk, ugyanígy nulla ponttal. Megjegyzem ez sem kis bravúr, hiszen ebben a sportágban néha egy gólvonalon áriázó tücsök által véletlenül meglökött labdával is meccset lehet nyerni, de mi voltunk olyan képzettek, hogy több alkalommal is inkább a szerencsétlen csendháborító rovart juttattuk a hálóba!

Emellett a csapat managerét, mysyke98-at már több mint két hete nem látta senki a klubiroda közelében. A két állítás valahogy ok-okozat összefüggésben leledzik, de hogy melyiknek melyik az oka, azt most így hirtelen nem tudnám kibogozni. A nem mutatkozás nyilvánvaló előnye, hogy legalább addig sem csinál galibát, viszont ha végleg lelépett, akkor mindenki pályafutásának lőttek a klubnál. Érdekes álláspontja a szövetségnek, hogyha egy tulajdonos visszalépteti a csapatát, azt a játékosokon bosszulják meg, mégpedig nem is akármilyen szigorral - örökös eltiltást kap minden futballista. Dolgozni márpedig akkor sem fogok elmenni!

Szóval nehéz így tisztán, összefüggően írni, Damoklész hálótartó vasával az ember feje felett. Pedig ez csak egy - ha nem is jelentéktelen - eleme az engem ért szerencsétlenségeknek, amelyek miatt úgy érzem, hogy fejemre szakadt az ég, de legalábbis a már említett hálótartó vas biztosan.

Vegyük például azt, hogy az első meccset leszámítva egy percet sem töltöttem a pályán. Ha hozzátesszük azt, hogy ott is csak akkor volt nálam a labda, mikor kiszedtem a kapuból, csapatomban szó szerint még labdába sem rúgtam. Annak tükrében pedig, hogy edzésen is csak fejelgettem, pláne! Az az edzés is megér egy külön fejezetet! Kezdjük azzal, hogy egyetlen pályaedző jut az egész csapatra, aki ráadásul semmihez sem ért. Tudom jól, két évfolyammal fölöttem járt a szabad bölcsész szakon, de ő sem volt képes befejezni. De még ha szikrányit is konyítana a labdarúgáshoz, akkor sem tudna 19 emberrel egyszerre foglalkozni, akik mellesleg nem is igazán mesterségük cégérei! Bizonyítja ezt az edzőpálya meglepő pontján elkövetett ominózus fogászati beavatkozás is.

De már megint elkalandoztam! Visszaolvastam, úgy látom, a fejelésnél tévedtem el. Tehát az egyetlen örömteli momentum az utolsó bejegyzésem óta az volt, hogy az azóta furcsa mosolyúvá vált pályaedzőnek feltűnt, hogy fejjel jobban kezelem a labdát, mint lábbal. (Nyakas törzsolvasóimnak vállalom a mellbevágó háttér derekas kivesézését - csak hogy folytassam az előző mondatban megkezdett „pakoljunk egy mondatba minél több testrészt” önszórakoztató játékomat. Ha nem vigyázok, még műfajt teremtek.) Nosza be is állított stukkolgatni, aminek módfelett örültem, hisz már korábban is említettem, hogy imádom csinálni! Hamar meg is lett az eredménye, két napra rá kaptam is egy labdát a jó munkámnak köszönhetően. Kissé zavartan vettem át, nem tudtam mire vélni az ilyesfajta díjazást, aztán elkezdtem azzal is fejelgetni. Azonban már nem ment annyira, és csakhamar megállapították, hogy tovább nem vagyok fejlődőképes belőle. Ugye nem kell részleteznem, mennyire szíven ütött ez? Kedvenc kavicsaimmal próbáltam vigasztalódni, de - klinika és csapatorvos hiányában - a háziorvosom azt mondta, hogy ha nem hagyok fel a kavicsfejelgetéssel, akkor a már meglévők mellé újabb maradandó károsodást fogok szerezni, és amúgyis, teljesen alkalmatlan vagyok bármilyen sportra. Különösen nem hatott meg, hisz nem először tanácsoltak el valamitől az életemben. Azóta nosztalgiával figyelem az edzőpályán a boldogan fejelgető csapattársakat, és közben ábrándozva nézegetem a kavicsokat a pálya szélén. Mert csak az a ki tudja merre tébláboló klubtulajdonos vezényelhetne át másik edzésre!

Maradok továbbra is tisztelettel:
Hugó Óriássy, (csakazértis) okleveles labdarúgó